MENÜ

 

                                                    Korabeli metszet

                                                    Török átok

  A török hódoltsággal a magyar nép történetének legszomorúbb, legvéresebb több mint másfél évszázada zúdult ránk 1526-1699 közötti években. Egy világhatalommal álltunk szembe, melynek hadi potenciáljával nem tudtuk felvenni a versenyt. A törökök három ok miatt jöttek ide: vallásukat terjeszteni, leigázni és rabolni

Eger városának három nevezetes harca volt a törökök ellen: 1552-ben, 1596-ban és 1687-ben.
 1552-es várostrom Dobó István vezetésével világra szóló győzelemmel végződött. A török Ali és Ahmed vezérek által Eger vár elfoglalásáért felvezetett kb. 40000 fős hadsereg feladta a küzdelmet a 2000 főt számláló  magyarokkal szemben.
A várostromot követő évtizedekben az osztrák császár fennhatósága alatt, körülbelül 1000 főből álló fizetett magyar és külföldi zsoldos szolgált a várban. Portyák alkalmával sokszor megtámadták és legyőzték a megszálló muzulmánokat. Hősök voltak, mert ilyenkor életüket kockáztatva harcoltak, hogy ne érezzék teljes biztonságban a hódítók magukat.
 1596. szeptember 24-től október 12-i várostromot Eger ellen III. Mohamed szultán vezette kb. 150  ezer fős hadsereggel. Ez a had szervezetileg, haditechnikailag kiválóan felszerelt volt és elfoglalta a várat. Az egri vár védelmét kb. 3400 fő alkotta, fele magyar, fele külföldi zsoldos katona által. Ez utóbbiak német, francia, spanyol, cseh, lengyel, olasz ( 1 fő angol trombitás)  zsoldosok voltak. A történészek az ostrom bukásának okait kielemezték, sok tárgyi és személyi hibákat felsoroltak. Megállapítást nyert, hogy Nyári Pál az egri vár főkapitánya alkalmatlan volt feladata ellátására, ez már önmagában óriási nagy baj volt az ostrom kilátásaira. Nem lépet fel határozottan az erőd feladását szorgalmazók ellen. Bizonyos harci eseményekben gyávának mutatkozott. A viszonylag jól kiépült várban nyoma sincs a győzelemre éhes katonai vezetőknek, harci szellemnek, példamutatásnak. Nem voltak a katonák harcra, bátorságra buzdítva. Nem volt megbonthatatlan szilárd egység, mint Dobó István várkapitány idejében. Én a legnagyobb hibának azt tartom, hogy a vár biztos védelméhez legalább 7000 fő lett volna szükséges. A kevés létszám éjjel-nappal talpon volt, nem volt tartalék katona. A szakadatlan ágyútűz és az aláaknázások miatt a falak rongálódtak, melyeket folyamatosan ideiglenes megoldásokkal javítani kellett volna. Ez utóbbira nem volt elég emberi erő. A csata folyamán egyre több ( kb. 1500 fő) hős katona vesztette életét. Hetek múlva a fizikailag és idegileg felőrlődött harcosokon eluralkodott a gyengeség, kilátástalanság.  Az egri vár feladásával kapcsolatban a szultánnal előzetes tárgyalások zajlottak, mely értelmében a várvédők szabadon elvonulhatnak. Ennek ellenére a vár vezetőit túszul fogva tartották. Állítólag a magyarok szabadon elmehettek, viszont az idegen katonákat legyilkolták. A szultán megszegte az egyezséget, nem állta szavát. Az öldöklést a seregében lévő muzulmán krimi tatárok vitték véghez. E tatár horda életeleme a rablás és gyilkolás, ők voltak a legvérengzőbbek a török seregben. Leírásokban olvasom, hogy ez egy bosszú volt, mivel a német és a vallon zsoldosok a korábban lezajlott hatvani csatában brutálisan megölték a törököket. Arról viszont nem szól az írás, hogy a zsoldosok mennyire gyűlölték a keresztény embereket leigázó muzulmánokat, mennyire fájt nekik barátaik, harcostársaik elvesztése. Hatvant védő Arszlán bég viszont nem kapitulált és a végsőkig harcolt, mint Zrínyi Miklós Szigetvárnál. A legyilkolt német és vallon katonák értünk harcoltak, a magyarokért áldozták fel életüket. Hősök voltak, mi Egriek mégsem emlékezünk méltóképpen róluk!                                                                                                                                                                            A magyarok saját erejükből nem tudták az ellenséget kiűzni az országból. A szövetséges keresztény csapatok miután az ország nagy részéből elkergették a törököket, 1687. júliusában értek Eger környékére Giovanni Battista Doria alezredes vezetésével. Az egri várat körülzárták, míg nem a törökök 1687. december 17-én feladták. A hódítók szabad elvonulást és ökörfogatos szekereket kaptak, hogy kényelmesen el tudják hagyni országunkat. Eger visszafoglalásában kiváló magyar személyiségek is részt vettek, mint gróf  Koháry István, 
 Vécsey Sándor, Tiba István, kikről az utókor utcákat nevezett el. Egerbe érkező császári összeírók egy „törökös” jellegű kisvárost találtak 827 összezsúfolt viskószerű lakóházzal. A muszlimok vallásuk miatt10 mecsetet és négy fürdőt építettek.                          

                                                        Korabeli kép a magyarok bántalmazásáról      

 A 170 éves muzulmán uralom alatt szüntelen zaklatásnak volt népünk kitéve. A hódítók rendszeresen megölték a magyarokat az elfoglalt területeken. A településeket magas adóval sújtották, hogy önmaguk jól éljenek, gazdagodjanak. Ha valamelyik település nem tudta fizetni az adót, akkor azonnal lerohanták és kifosztották. Ilyen alkalmakkor rabszolgákat is gyűjtöttek, kiket a török birodalom területén adtak el. Eger környéki falvak pusztulását mutatja egy 1684. évi összeírás, mely szerint Kerecsenden 11, Füzesabonyban 18, Demjénben 22 lakos volt.1569-1573. között például Győr környékéről 3 ezernél is több földművest és 600-nál több katonát hurcoltak rabszolgaságba.   A temesvári pasa parancsára 1599-ben szinte az egész Alföld lakosságát kipusztították, melynek nyomán egyes falvak örökre eltűntek és nem népesültek soha sem be. Hosszan, vég nélkül lehetne sorolni az atrocitásokat. Semmit nem építettek egy-két vallási építményen kívül. Az elfoglalt épületekben laktak, azokat nem gondozták. Templomainkat lerombolták vagy iszlám imahellyé alakították, kultúránkat megszüntették, javainkat elrabolták. Amig korábban virágzott a reneszánsz kultúra, azt teljesen megszüntették. A szellemi élet mozgatói, a főúri udvarok, templomok, kolostorok megszűntek, megmaradt lakói elmenekültek. Egyedül az elfoglalt várakat tartották csak karban. Hans Dernschwam leírása 1555-ben Budáról: „A házak sorban, egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az eső és a hó elől. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerűen kőből-agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel. Pincékre nincs szükségük. Ezeket szeméttel töltötték meg. Saját házának senki sem ura és gazdája. A házak egytől egyig disznóólakká váltak. Annyira körülépítették őket, hogy az ember jószerivel rá sem ismer a kapukra és a nagy hintóbejárókra. Ugyanis a házak elé – mi több, a házakhoz tapasztva – ereszalját, zsibárus bódékat építettek, melyekben a kézművesek török módi szerint a nyílt utcán ülnek és dolgoznak.” Létrejött a korrupciós alapú társadalmi forma, melynek alapja a „baksis” fizetése volt. Csak „kenőpénzekkel” lehetett boldogulni. Míg más országokban (Angol-,Francia-, Német-, Lengyel területeken) létrejött a manufakturális termelés addig nálunk ilyen nem létezett. Ezek az országok egyre több árut termeltek, melyek eladását kiterjedt kereskedői hálózat realizálta. Bankok jöttek létre, melyek a fejlődést finanszírozták. Európa és Kelet közötti kereskedelmi útvonal létezett, viszont a törökök magas adója miatt nem működött. Nálunk a kereskedelmet az időnkénti vásárok képviselték. Szántóföld területnek nagy része műveletlen volt. Elsősorban az állattartás virágzott. Sok városban építettek fürdőket, mecseteket és minareteket. Ezeket a korán előírásai alapján, vallási kényszerből tették.                                  

A magyar vitézek állandó hadakozása, valamint az oszmánok által történt folyamatos népirtások igen súlyos következményeket hozott Magyarország demográfiai és etnikai viszonyaiban. A magyarok száma csökkent ugyan, viszont a 17. száza második felében már jelentős tömegben jöttek a szerb, horvát és román bevándorló csoportok, akik elfoglalták az üres településeket. Az ország védettebb hegyvidéki területein élő szlovákok, románok szaporulása számottevően nőt. Felmerül a kérdés, hogy ilyen szörnyű körülmények között mennyi magyar maradt az ország területén? 1699 év körül történt felmérések szerint kipusztították a lakosság 60 %-át! Ez a szám következtetés eredménye, hiszen akkoriban nem volt népszámlálás. Lehetett becsülni viszont a népességet. Mátyás király uralkodása végén közel 4 millió a magyarok száma. Feltételezzük, hogy a török nem igáz le minket akkor a lakosságnak 6,5 milliónak kellett volna lenni, ugyanis más békében élő országokban a lakosság ezen idő alatt 60%-al nőtt. Franciaországban és a Németalföldön 1 négyzet km-re 30-40 lakos jutott, addig nálunk 7-8 fő/km2. Mi magyarok 170 év múlva is csak annyian voltunk, mint Mátyás király idejében. A magyarok száma a népesség számához képest 80% volt, a 17. század végére 50%-ra csökkent. Tehát minden második lakos nem magyar.  Állítom, hogy a magyarság fennállásának háborúiban nem veszett el annyi magyar, mint a török megszállásban!          

A törökök elűzése után új honfoglalás és újjáépítés következett. A földesurak sokan megmaradtak, de az osztrák császár is osztott földet új idegen hűbéresének a néptelen, lepusztult országban. Hogy legyen lakosság ezért bejöttek a szlovákok, németek, horvátok, románok és szerbek letelepülni.                    

Ma már a rossz emlékű közös múltunk ellenére jó barátságban vagyunk a török néppel. Működik Török-magyar Baráti Társaság 1923 óta. Szigetvárnál, ahol Zrínyi Miklóst felkoncolták, diadalívet készítettek török barátaink, a győztes I. Szulejmán szultán tiszteletére. Eger 2010. októberében kapott a Magyar Török Baráti Társaságtól egy ajándék ágyút, mely pontos másolata azoknak a lövegeknek, melyekkel 1596-ban szétlőtték várunkat. Törökül rá van írva, hogy „A győzelem Allahtól való, hála neki, hogy Eger végre meghódolt”. 2014 évben a Dobó István bástya tövében felavatták Evlia Cselebi 17. századi török utazó szobrát. Az Egri Vitézlő Oskola tagjai ünnepek alkalmával többen korabeli török ruhákba öltöznek: van köztük főrangú pasa, janicsár. Látványos és érdekes török-magyar bajvívást mutatnak be. Felújításra került a Valide szultána nevű török fürdő maradványa, melyet a17. század első felében építettek. Ezeknek a létesítményeknek számunkra semmi jelentősége nem volt, hiszen a keresztény vallás gyakorlásához nem kellett nekünk fürdeni. Nem voltunk mi piszkosabbak, mint a muzulmánok!            

Köszönettel tartozunk a törököknek azért, mert befogadták menekültként függetlenségi történelmünk két nagy alakját II. Rákóczi Ferencet a 18. században és Kossuth Lajost a 19. században. Azért nyújtottak menedéket, mert a szultán kedvelte a magyarokat? Mindenki tudja, hogy nem, azonban a Habsburgoknak így törtek borsot az orruk alá! Ha törődtek volna a magyar szabadságharccal, akkor lehetőségük lett volna a konkrét segítségnyújtásra még azok leverése előtt! A magyar Vámbéry Ármin sok segítséget kapott a kutatásaihoz a török hivatalos közegektől.                                                                  

A mai korban mit gondol rólunk a hazafias érzelmű történelmét ismerő török ember? Elsősorban azt, hogy mi Törökország része voltunk. Ők itt voltak, nekik ide jogaik vannak. Próbálják szépíteni az akkori török-magyar „együttélést”. Például van egy török professzor aki újabban azt állítja, hogy a muzulmán katonák pénzért vásárolták a magyar parasztoktól az élelmüket. Ez nem igaz, hiszen a történelmi írások nekünk magyaroknak mást mondanak. Mégis van nálunk olyan ember, aki elhiszi ezt a téves állítást. Nem lett volta szabad magyarellenes emlékeket állítani se Szigetvárra, sem pedig Egerbe. Belegondolok, micsoda morbid lehet, ha a szigetvári emlékmű pontosan ott áll, ahol Zrínyi Miklós levágott fejét a törökök kopjafán, mint dicső jelképet 1566. szeptember 7-én végighordták! Vajon mit szólnának az osztrákok, ha mi magyarok Bécsben diadalívet állítanánk Mátyás királynak. Azzal indokkal, hogy mi 1487-ben elfoglaltuk Bécset és királyunk ott élt 1490-ben bekövetkezett haláláig. Ugyanakkor állítanánk emlékoszlopot Mátyás király ellenségének III. Frigyes Német-római császárnak is.                                                                                                                                                          

Hogy viszonyul a mai magyar ember a törökök dolgaihoz? Nem vagyunk érzékenyek őseink szenvedésére, statisztálunk mások dicsőségéhez. Nincs kellő büszkeség érzetünk, hagyjuk, hogy más népek megalázzanak minket. Ellenkező esetben sem a szigetvári diadalív nem lett volna felállítva, de a magyarokat gyilkoló ágyú torka nem nézne a Dobó Istvánróll elnevezett tér felé. Egyenrangú erkölcsi kitételei legyenek a barátságnak, megalázó részletek nélkül.                                                        Írásommal szerettem volna megemlékezni népünk egyik szomorú időszakáról. Valamint szólni arról, hogy a barátságnak vannak érzékeny oldalai, melyeket mindkét félnek figyelembe kell venni! Véleményem szerint az Egert védő idegen zsoldos katonák hősök voltak. Életüket kockáztatták, vagy ha török leölte őket, akkor hősi halottként kell, hogy tiszteljük őket.

 

Erdei László,

 

Asztali nézet