Kínai éterem Pesten

Kétezertízes évek elején történt.  Gyakran jártam árubeszerzés céljából autóval Budapestre. Néha 10-12 helyre is mennem kellett és este lett, mire végeztem. Ilyenkor előfordult, hogy gyorséttermekben étkeztem, attól függően, hogy merre vezetett az autómmal az utam. Gyakran betértem a Nagy Lajos király út és az Egressy út sarkán lévő kínai étterembe, kedvencem volt az illatos-omlós csirkefalatok és a brokkolis csirke. Ebédidőben mindig sokan voltak, önkiszolgáló rendszer volt, mindenki vett egy tálcát és étkészletet, majd, ha sorra jutott kérte a kaját, amit választott. Egyik alkalommal a sorban egy jó kinézetű 45-50 év körüli hölgy állt előttem, aki étkészletet és szalvétát vett és elment. Mikor megkaptam az ennivalómat, leültem egy asztalhoz, ahol már az általam említet hölgy nagyon falatozott. Épen befejezte az evést, fölállt és odament a tálcagyűjtő állványhoz, majd lekapkodott néhány visszavitt tányért és tartalmát rászedte a saját tányérjára és visszaült az asztalomhoz a régi helyére. Döbbenten figyeltem az eseményt, időközben mindketten befejeztük az étkezést, én udvariasan előreengedtem és visszaraktuk a tálcánkat az állványra. Itthon a feleségemnek elmeséltem, hogy egy nő mit csinált a kínai étteremben, de nem akarta elhinni. Néhány hét múlva a feleségemmel látogattam meg a nevezett kínai éttermet és a jó kinézetű hölgy újra megjelent, mikor épp asztalhoz ültünk. Az állványról a maradékból lerámolt magának leült egy asztalhoz és jóízűen falatozni kezdett. A páromnak nem ízlett, amit rendelt és szólt nekem, hogy vigyem oda a nőnek, hátha megeszi, hiszen nem hiányzott a tányérról semmi. Odamentem, felajánlottam, mire a hölgy kissé elpirulva a következőket mondta: „Köszönöm szépen uram. Bizonyára észrevette, hogy mit csinálok, nagyon restellem, de a körülményeim miatt kényszerültem átmenetileg erre az étkezési megoldásra.” Ezek az udvarias szavaknagyon megleptek, köszöntem és kimentem a helységből, kint a nejem már a várt a kocsinknál. Hazafelé útközben azon tépelődtem, hogy mik lehetettek azok a rossz „körülményei” a hölgynek, amik miatt ilyen gusztustalan étkezésre kényszerült az étteremben. Már bánom, hogy akkor nem kérdeztem meg…