1687.DECEMBER 17-ÉN EGER FELSZABADULÁSA A TÖRÖK MEGSZÁLLÁS ALÓL

   Magyarország török hódoltsági területeinek végleges felszabadítási harcai a 17. század végén I. Lipót  Habsburg magyar király uralkodása alatt zajlottak. A hadműveletek pénzbeli forrásainak nagy részét XI. Ince pápa finanszírozta. A hatalmas létszámmal és utánpótlással rendelkező törökök legyőzése csak a keresztény erők összefogásával valósulhatott meg. A 150 évig szünet nélkül harcoló magyar nép önmagában még száz év múlva sem tudta volna kiűzni az ellenséget, hiszen a török által lerombolt települések és a körülbelül másfél millió megölt és rabszolgának elhurcolt magyar maradék része erre képtelen volt.                                                                A 17. század végére a keresztény haderő a török hódoltsági területek nagy részét visszafoglalta. 1687. július második felében kb. 10-ezer főnyi német, osztrák és magyar lovasság és gyalogság vont szoros, jól zárt gyűrűt a török által megszállt Eger köré Giovanni Battista Doria  őrgróf alezredes parancsnoksága alatt. Doria stratégiája az volt, hogy támadás helyett blokád alá veszik, kiéheztetik a Rusztem pasa által vezetett várbeli törököket. A magyar csapatok egyik vezére gróf Koháry István volt aki kétezer huszárral nyugat felől zárta körbe csapataival Egert. Sáncokkal megerősített tábora a mai Honfoglalás, a Bethlen és a Petőfi utcák nyugati vége felett emelkedő tetőn épült ki. A sáncokat egészen a 18. század elejéig látni lehetett, a nép Koháry sánca néven emlegette. A mai Szépasszony-völgyet pedig még a 19. század első felében is Koháry-völgynek hívták, a Koháry-forrás nevet ma is használjuk. A táborhelyet később a nép Hajdúhegynek nevezte, amely a mai napig ezt a nevet viseli. Az ostrom elején a törökök többször kitámadtak, elsősorban élelemszerzés miatt. Egy ilyen  ütközetben a Hatvani-kapunál Koháry jobb karja puska golyótól súlyosan megsérült, és a karja megbénult. A másik magyar vezér egyéniség Vécsey Sándor ajnácskői kapitány volt, harcosai az Almagyar domb tetején egy sáncot építettek ki, amely lezárta kelet felé az Eger köré vont ostromzárat. Feladatai közé tartozott a Noszvaj és a még török kézben lévő Cserépvár felé futó út ellenőrzése is. További magyar csapatok a Gombos Imre, Darabos János, Tiba István, Semsey János kapitányok élén sorakoztak fel a blokád vonalában.  Felnémet mai területe déli végében helyezkedett el az olasz őrgróf Alessandro Vitelli ezredes parancsnoksága alatt tíz csapat dragonyos, akik Szarvaskő irányából nyújtott védelmet. A magyar sereget az osztrák parancsnokság alatt álló német egységek nagy létszámmal egészítették ki Doria őrgróf vezetése alatt, aki csapatával Maklár falu előtt táborozott és délről zárta le az ostromgyűrűt. Doria több esetben próbált tárgyalni a vár feladásáról, de a törökök ettől elzárkóztak, mivel a felmentő csapatot várták.  Rusztem pasa a vár parancsnoka ezen kívül attól félt, hogy úgy járnak kivonuláskor, mint az Eger vár védői az 1596-os kapituláció alkalmával, amikor is III. Mehmed szultán a  szerződés ellenére lekaszaboltatta a kivonuló várvédő idegen katonákat. Ebbéli félelmében előbb a várat és önmagát akarta felrobbantani, de a  katonái útját állták az őrületes tervének. Az egri törököket teljes elszigeteltségükben az éhínség és a kemény hideg gyötörte ezért november 28-án Rusztem egy janicsáraga kíséretében kiment a várból, felkereste Doriát, s méltányos megadási feltételeket kért a várba és a városba szorult török őrség számára. Antonio Caraffa altábornagy, Doria felettese azonban megtiltotta az alkut. Végül Caraffa is Eger alá érkezett és december 7-én és megállapodtak a kapituláció feltételeiben Rusztem pasával. 1687. december 17-én, 91 évi idegen megszállás után vonult ki Rusztem, az utolsó pasa Egerből. Az egyezség pontjai szerint kiköttetett a várban levők szabad elvonulása, teljes fegyverzettel, s ingó vagyonukkal. Az ingóságok, az öregek, asszonyok és gyerekek szállítására 250 igavonó ökrös szekeret kellett részükre biztosítani. Heissler Donáth vezérlete alatt 400 főből álló lovas csapat kísérte őket Tarcalon át Nagyváradig.

Azoknak, kik itt akartak maradni, ingó és ingatlan javaik háborítatlan birtoklása biztosítatott volt. Ez volt a konvenció egyik legérdekesebb pontja, mellyel magyar részről a török birtoklás folytonossága elismerést nyert. Mintegy 3500 török vonult ki az egri várból, 300 muszlim azonban Egerben maradt, akiket később megkereszteltek, szép magyar neveket vettek fel, s mint egri lakosok rövidesen „elmagyarosodtak.” Igazán nemes gesztus volt a győztesek részéről, hogy a magyaroknál „szerzett” javaikat haza vihették. Ráadásul egy törököt sem kaszaboltak le, mint ahogy ők tették 1596-ban az egri várvédők egy részével. Az is köztudott, hogy az oszmánok rabszolgatartók voltak. Nem tudjuk, hogy mennyi volt Egerben a magyar rabszolga, de a várban lévő keresztény foglyok szánalmas sorsára vetett fényt egy rab papnak, Delát Jakabnak az egri tömlöcéből 1687. október 18-án írt levele, amely kikerült a várból: „Már az éhség miatt járni se tudok, mert pünkösd óta semmi rendes eledel nem adatik nekem. 300 keresztény rabok sínylődünk ott, de sokkal nagyobb azoknak száma, kiket már a sanyarúság és éhség elvesztett, pedig mindamellett a meghalásra naponként új keresztény rabok hurcoltatnak ide ”. Érdemes szerencsétlen rabokról is szót ejteni, bizonyára nem hiszi el senki, hogy ilyen sok törvénysértő élt abban az időben, kiket a vár kazamatájában kellett bezárni. Ezek  rabszolgasorsra összegyűjtött ártatlan magyar emberek voltak kiket az Oszmán Birodalom területére a blokád miatt nem tudtak piacra szállítani. Mivel a várban nem volt élelem, ők éhhalálra voltak ítélve és a körülzárás előtt lehettek hatszázan is. Levéltári adat tanúsítja, hogy volt olyan rabszolga, Kevaldi nevű ácsmester, akit tíz évig tartottak fogva és elsősorban szakmájában foglalkoztatták . Bartha András nevű rabról is van írás aki „az egri börtönben az ostrom alatt éhen halt”. A városban csak azt épített a török, amit számára vallása kötelezővé tett, így átformálták keresztény templomainkat mecsetekké, melléjük, elsősorban robotoló magyarokkal minareteket építtettek. A tisztálkodást is a Korán írta elő számukra, emiatt építtettek fürdőket hasonlóan. Az pedig, hogy a hitetlen gyaur ott megfürödhetett az nem igaz. Semmit nem építettek 91 év alatt Egri keresztények számára, még templomuk sem volt, ahol imádkozni tudtak volna. A vár átadása után december 18-án, az ostromlók táborában időző lelkészek, mivel keresztény templom nem volt, egy e célra átalakított török dzsámiban, az egész tábor jelenlétében tartották meg az egyházi felszerelés teljes hiányában a győzelmi hálaadó istentiszteletet.                                                                                                                                          Antonio Caraffa altábornagy és Rusztem török pasa a kivonulás alkalmával különleges barátsággal búcsúzott egymástól. A hódoltságtól visszafoglalt városok között Eger egyedi helyet foglalt el, mert sok török itt maradt és átkeresztelkedett. Jelenleg 392 török leszármazottat ismerünk. Vajon hány idetelepültnek volt török az anyja, hiszen köztudott tény, hogy a magyar végvárakban szolgáló muszlim katonák nagy része kalandor bosnyák és macedón volt.  Az üres városban később új otthonra találtak a betelepült németek, osztrákok, rácok és szlovákok. A felszabadulás után elkezdődött a török által lepusztított város újra építése, hiszen itt 91 évig megállt a keresztények számára az idő. A magyar nép fennállása óta sohasem szenvedett annyit, mint a 150 éves oszmán iga alatt. Nagyra becsülöm Eger Idegenforgalmáért Egyesület elnöke kezdeményezte török kiűzése napjának megünneplését évente december 18-án.  

                                                                                                                                                                                 Írta: Erdei László a török idők amatőr kutatója

• Felhasznált irodalom: Sugár István; „Az egri vár históriája”című könyve .                             Sugár István: Studia Agriensia 8. (Eger, 1987)

.