NÉMETEK BETELEPÜLÉSE EGERBE

Az 1552-66-ig tartó várháborúk, a drinápolyi béke (1568) után állandósult portyák, a tizenöt éves háború (Bocskai-szabadságharc: 1593-1606), majd a török kiűzéséért folytatott harcok komoly szenvedéseket okoztak az ország társadalmának, gazdaságának. A török háborúk következtében települések jelentős része a népességgel együtt eltűnt, elpusztult. A várak építése, a hadsereg tűzifaigénye megritkította az erdőket. Az egykori kultúrtáj elvadult vidékké változott. A településszerkezeti változások következtében városok, falvak pusztultak el,. Demográfiai, etnikai változások történtek: a háború, az éhínség, a járványok, a kivándorlások (sokan elmenekültek) miatt egész területek váltak lakatlanná, aránytalanságok jelentek meg a népsűrűségben. Magyarország lakosságszáma stagnált: a 15. századi 3,5-4 millió fős lakosság száma a 18. században sem lépte túl a 4 millió főt, míg a nyugati népek lélekszáma 60 %-al növekedett. A stagnáló lélekszámban ráadásul már a bevándorlók száma is benne van: a Délvidékre (Határőrvidékre) szerbek, Erdélybe románok, Szlavóniába horvátok, Bánátba, Tolna – Baranya vidékére németek, Északkelet-Magyarországon lengyelek, ruszinok vándoroltak be, ezáltal etnikai eltolódások is bekövetkeztek. A demográfiai mélypont 1711-re tehető, utána gyors gyarapodás, népességnövekedés figyelhető meg az újjáépítés, a gazdasági helyzet javulása, a bevándorlás, a belső vándorlás (migráció) és a betelepítések következtében.                                                                                                                                           A magyarok sokan a török korban északra költözöttek és leszármazottaik egy része elindult délre, hogy az évtizedek óta néptelen területeken lévő, pusztán álló falvakat benépesítse, és az 1686-ban elköltöztetettek is kezdtek visszaköltözni falvaikba. A falvakba főleg magyar etnikumú lakosság települt be. Más a helyzet kipusztult Egerrel, amely 1688–1694 között uralkodói döntés alapján reménykedhetett abban, hogy szabad királyi várossá válhat. Ez a lehetőség hatalmas mértékű lakosság-beáramlást eredményezett a városba. A mohamedán lakosság egy része a városban maradt, és áttért a keresztény hitre. A várost visszafoglaló hajdúk is többségében itt telepedtek le. Német lakosok telepedtek be a felvidéki szász városokból és a bányavárosokból is. Az első városi összeírás, amely a török kiűzése után készült, 1690-ből maradt fenn. Ez az úgynevezett „Edelspacher-féle” összeírás 384 világi és 47 egyházi háztulajdonost írt össze, az egyháziak között testületek (káptalan, szerzetesrendek) is szerepelnek. A 384 világi személy közül nemesi jogállású volt 21 fő (5,5 %), polgár volt 162 fő (42,2 %), hajdú 96 fő (25%), tisztek és kamarai tisztviselők 21 fő (5,5%), egyéb városi lakos 84 fő (21,8%). Ez utóbbiak közé tartoztak az újkeresztényeket, vagyis – Eger város egyházi anyakönyvei alapján – a városban maradt és katolikus hitre tért mohamedánok. Nemzetiségi megoszlásuk szerint az összeírtak 52,34 %-a volt magyar, 18,09 %-a német, 15,25 %-a délszláv és görög, akiket Egerben rácoknak neveztek, 13,02 %-a újkeresztény (török, bosnyák, albán stb.) és 1,3 %-a ismeretlen nemzetiségű. A magyarok után a legnagyobb létszámot a németek képviselték.                                                                          A beköltöző németek súlyát mutatja a város társadalmában, hogy a város vezetésében az egész XVIII. században nagy számban vettek részt. Az önkormányzat 1702. évi választásakor és egészen a század második feléig, mindig volt bírójelöltjük és mindig voltak belső és külső tanácstagjaik. Az 1702. évi 12 tagú belső tanácsban 7 fő volt magyar, 4 német és 1 rác etnikumhoz tartozó. A 24 fős külső tanácsból 12 fő volt magyar, 8 német és 4 rác. A XVIII. század közepén 1752. december 7. és 1763. január 2. között Herner Ferenc viselte a főbírói tisztséget. Róla tudni kell, hogy nem nagyon tudott magyarul, csak németül beszélt. A XVIII. század főbírái közül többen német származásúak voltak, de már teljesen elmagyarosodtak és magyarnak is vallották magukat. Német eredetűnek tarthatjuk a főbírák közül Haaz Károlyt (1711–1717), Rottenstein Károly Antalt (1720–1745), Fischer Jánost (1745–46), Wallner Józsefet (1746–1750), Forst Antalt (1750–1752), német volt az említett Herner Ferenc és Najmajer Ignác (1785–1796).                                                                                                                                         Az XVII. századi első német migráció spontán betelepedés volt, ami együtt járt a magyar és a többi náció betelepedésével s a történeti Magyarország területéről jöttek. A Rákóczi-szabadságharc bukása után nyugalmas, építő korszak következett. A fejlődést csak egy dolog segíthette, ha megfelelő számú lakosságot telepítenek a falvakba, városokba. A spontán népvándorlást fokozatosan felváltotta a szervezett telepítés. A Habsburgokhoz kötődő földesurak ekkor kezdték a német területekről toborozni és betelepíteni az erre hajlandóságot mutatókat. Egerbe a püspökség és a káptalan továbbra is telepített be német anyanyelvű lakosokat, szőlőtermelőket és mesterembereket. Eger város lakosainak száma 1785-ben már16 889 fő volt                                                   

A német betelepedők egy része a Habsburg Birodalom területéről költözött be, melybe akkor a Magyar Királyság mellett az Osztrák Örökös Tartományok, a Cseh Királyság, az Osztrák Németalföld egy része is beletartozott.

Összeállította: Erdei László

Felhasznált irodalom: Dr.Nemes Lajos – Sellyei Diána Heves megye német lakossága a török kiűzésétől a XVIII. század végéig