EGRI GÖRÖGKELETI, RÁC TEMPLOM

EGRI  RÁCOK TÖRTÉNETE

Egerben a Rác hóstya, Rác templom, Rác kapu. Rác utca, Rác hegy mind csupa olyan név, amely ma is él és bizonyítja, hogy a szerbek valamikor, talán még nem is olyan rég, eleven szigetet alkottak városunk életében.

A török hódoltság idején már Evlia Cselebi török utazó is említi a szerb lakosokat, kik 1638-40 között telepedtek le Egerben. A török világutazó elismerően nyilatkozik az itt élő délszlávokról, „nagyon őszinte, és egyszerű emberek”-nek nevezve őket. A források már ebben az időben is összefoglalóan rácokról beszélnek, akik eleinte martalóc segédcsapatokként harcolnak a török hadseregben. Az egri vár török őrségében, mint más várakban, nagy létszámú volt a bosnyák és szerb zsoldos katona. A 17. századból már találhatók Eger vonatkozásában szerb egyházközség működésére utaló nyomok, ami jelenlétüket szinte teljesen bizonyossá teszi a városban. Az előbbiek alapján többen feltételezik, hogy a vár visszafoglalása után is maradtak szerbek a városban. Az adatok pontatlanságát a hiányos nyilvántartásra vezetik vissza, ugyanis a plébániák anyakönyveiben nemigen tartották őket nyilván. 1690-ben mégis 40 rác családról beszélnek a források, akik feltehetően már itt éltek.

Az első és legnagyobb arányú telepítés az, amely 1690-ben Csernovics Arzén ipeki szerb patriarcha vezetése alatt egyszerre mintegy 30 -40000 családot, 150- 200000 embert hozott az országba. A betelepülésre közvetlenül az adott alkalmat, hogy Habsburg I. Lipót király felhívására a török uralom ellen fellázadt szerbek a Balkánon diadalmasan előrenyomuló Habsburg császári hadakhoz csatlakoztak, a török győzelem után pedig bosszútól tartva, szívesen engedelmeskedtek a császár meghívásának, aki különböző privilégiumokat helyezett részükre kilátásba. Nagy részük a török által teljesen kipusztított Duna menti területekre, Mohácsra, Budára, Szentendrére települtek, de jöttek tömegestől többek között Aradra, Szegedre, Pécsre, Székesfehérvárra, Győrbe és Egerbe is.

Városunkban 1693-ban már jelentős létszámemelkedést lehet megfigyelni, amikor 633 főről tesznek említést a források, akik között 10 pap és barát is található. Egy 1777-es összeírás már újra nagyobb számmal szerepelteti a rácokat: 3 89 rácról beszél a kicsinyekkel együtt, ezek közül házasok 84-en.

Egy 1784-es összeírás 518 rácot tüntet fel.

A 19. századtól kezdve rohamosan csökken a kimutatható rácok száma Neveiket vizsgálva érdekességként megemlíthető, hogy több magyar hangzású is akad, például: Fekete, Szabó, Czifrády, Farkas, Kerek, Rácz.  A rácok Egerben nemcsak létszámukban erősödtek meg, hanem gazdasági szempontból is meghatározó tényezőként tartották számon őket, ugyanis a település életének fontos döntéseibe aktívan bevonták a közösséget. Kereskedő tevékenységük fölülmúlta a magyarokét.

Vezető szerepük addig tartott, amíg kialakult a 18. század végén egy olyan magyar kereskedő réteg, amely a szerbek gazdasági szerepét át tudta venni. Ettől fogva az emelkedő magyar kereskedő társadalommal mind élesebb gazdasági versenybe kezdtek. Saját monopóliumszerű kereskedelmi területük beszűkült. Ezek a körülmények előbb-utóbb elvándorlásra vagy pedig nyelvi és vallási téren való asszimilálódásra, a magyarságba való teljes beolvadásra kényszerítette őket

Görögök is telepedtek Egerben szép számmal. Körülbelül a 18. század végéig harmonikus békében éltek egymás mellett a szerbekkel az egri görögkeleti egyházközségben. Később azonban megbomlik az egyensúly, felborul a rend, egymást érik a különböző alkalmakból adódó súrlódások. Ilyen volt köztük az egri letelepedés elsőbbségére vonatkozó vita is.  Gyakran egymást vádolták a közös templomuk hűtlen kezelése miatt, ezért császári rendelet jelenik meg az ügykezelés szabályozása végett.                                                                                                                                                                                          Aztán voltak intrikák, ugyanis 1752-ben Rome Dömötör egri szerb tanító feljelentette Vitkovics József plébánost (1720-1769), hogy a törökökkel titkos összeköttetésben lévő egri szerbeknek ő a vezére. Az egri püspökség bizonyítékok nélkül Budára vitette a papot, akit ott bebörtönöztek. Ugyanakkor e feljelentés alapján fogságba hurcoltak három igen előkelő egri kereskedőt is: Jorgovics Arzént, Dimics Lukácsot és Hodzsa Ádámot. Vitkovics József apját, a 102 éves Pétert, aki mint hadnagy,I. Lipót alatt Egernél vitézül harcolt, a „püspöki udvarból" egyenesen kiutasították. Vitkovics József már két hónapja sínylődött a börtönben, mikor egyszer az őrt álló szerb katona bepillantva a vasrácsos ablakon, szakálláról és papi ruhájáról felismerte, hogy szerb pap és kérésére papírt és ceruzát adott neki. A pap apjának levelet írt, melyben megkérte, hogy járjon közbe kiszabadulása érdekében Bécsben, mert ő ártatlan. Egy pesti szerb kereskedő vitte a levelet Egerbe, mire a 102 éves Vitkovics Péter és a 80 éves Cveits Arzénnal és egy Sarpe András nevű, németül tudó ifjúval Bécsbe indultak. Bodianac Jefrem káplán az egész egri szerb hitközséggel a hajnali misén imádkozott az öregek utazásáért, ,,hogy a fogságban ártatlanul sínylődőket kiszabadíthassák". Bécsben, a császári palota udvarán meglátta a két ősz hajú öreget a 12 éves József, a trónörökös és mikor megtudta, miért jöttek, felvezette őket anyjához, Mária Teréziához, aki kikérdezte őket jövetelük okáról és az egri harcokról, melyekben mindkét öreg részt vett és megígérte a foglyok szabadon bocsátását. Még aranyérmekkel is kitüntette az öregeket. 1753 pünkösdjén tényleg ki is engedték Vitkovics Józsefet és a három szerb kereskedőt. Lóháton és kocsin Egerbe érkezvén az emberek lelkesen éltették Vitkovics József plébánost. Két fia maradt utána: Mihály, Eger város tanácsnoka és Péter, utóbb egri szerb plébános lett.

A főleg borkereskedéssel foglalkozó tehetős görögök és szerbek sokáig kérvényezték, hogy omladozó templomuk helyére újat építhessenek. A borkereskedelemben az egriek által készített borok kerülnek a középpontba, amelyeket nagy mennyiségben exportálnak elsősorban Lengyelországba. Ismertebb borkereskedők a század közepén: Sztajovics Mihály, Topiczky György, Duzy Demeter.

Amikor II. József Egerben járt  1784. október 17-19-én , az akkori szerb plébános, Vitkovics Péter megmutatta a császárnak a roskadozó állapotban lévő imaházat, mire ő azonnal engedélyt adott új templom építésre és kérte a szerbeket, hogy ott majd imádkozzanak érte.

Az egri szerb-görög közösség erejéről, gazdagságáról tanúskodik egyházközségük nagy gonddal felépített temploma is, amely Eger egyik legszebb műemlékének számít még ma is. Tudjuk, hogy a szerbek közvetlen a vár visszavétele után megvásároltak egy mecsetet, mely korábban az Ágoston rendház temploma volt és feltételezés szerint itt már 1688 óta ez volt Egerben imaházuk. Hamarosan elkezdtek a templomra a pénzt gyűjteni. Jegyzőkönyv hosszú listában közli az adakozók, alapítók névsorát, amely szintén azt igazolja, hogy nagy lendülettel vette kezdetét az új templom építése. 1792-93-ig az összes adományok összege:  2460749 Ft. Ugyanerre az időre eső templomi kiadások összege: 3682642 Ft. A gyűjtést tovább folytatták, az akkori idők egyik leggazdagabb görög kereskedője, Constantinus Demeczky, aki nagy összeggel szerepel a felépítendő templomra adományozók névsorában, 1783-ban, görög nyelvű végrendeletével közel 40 ezer rajnai forintról diszponált.

A Szent Miklósra keresztelt templom 1785-1799 között épült fel teljesen, Povolni János tervei alapján, copf stílusban. A templom ikonosztázát Nikola Jankovics, eredeti nevén Nikolaosz Joannu Talidorosz, Naxosz szigetéről származó görög fafaragó mester faragta 1789-91 között, képeit Anton Kuchelmeister bécsi festő alkotta. A déli díszkaput Giovanni Adami készítette. A mai templom oltárának balszárnyán lévő előkészületi oltárban ki is van függesztve a templom görög nyelvű szentelési okmánya. A templom barokk stílusban épült, befogadó képessége kb. 600 ember. 

A templomban található jelenlegi összes szentképek feliratai görög nyelvűek. Demetrovics Konsztantin sárospataki kereskedő végrendeletének 7. pontjában 10000 forintot hagyott az egri egyházközségnek, amely összeg fele misealapítvány az ő lelki üdvéért, fele pedig ' szegények támogatására szolgál. Az írás folytatásaképpen említés történik a nővére, Pulcheria, férjezett Szávics Péterné alapítványáról, aki 5 00 forintot hagyott mise alapítvány címén az egyházközségre.  

Használatba vételi átadási ünnepséget 1788. július 1-én tartották. Nagy rác ünnepséget rendeztek, az avató mise után ettek, ittak. Ráadásul a legények odavittek a várból egy mozsárágyút, amivel többször hatalmasat durrantottak, úgy, hogy az egész város hallja meg nagy ünnepüket.

Az Szent Miklós templom ünnepélyes felszentelését Jovanovic Jován szerb püspök végezte 1804-ben, a szerb-görög békekötés idején.

A szerbeket és a görögöket a görögkeleti vallásuk tartotta össze, viszont az egyház fenntartása folyamán állandó konfliktusba keveredtek. Gyakran panaszkodtak az egri városvezetőknek.  A vitájukat 1804-ben orvosolják, mikor egy bizottság megvizsgálja és határozatot hoz az ügyben. Elnökölt Jovanovic Jován bácskai, szegedi és egri püspök, Sinesij Radiovojevie, Kovily kolostorának rendházfőnöke és a bácskai Konzisztórium ülnökének és az egri plébánia adminisztrátora jelenlétében. Ott voltak az egri egyházközség (egyházközségi tanács) tagjai: Josif Vasvari, Naum Totovic, Kiril Sarpe, Georgij Lazar, Savva Savic, Stefan Dimitrievic, Georgij Sarpe, Lazar Cetvri, Naum Ekonom.  A bizottság igazságtételét, annak betartása végett jegyzőkönyvben rögzítették. Az egyezség szabályozta például a pap fizetését is, Gregorovics Gábor egri rác papnak a helytartótanácsi végzése elrendeli, hogy 1821. évtől kezdve évenként 400.  Ft fizetése legyen.

Az egri egyházközség a legrégibb időktől kezdve előbb a marcsai, később a bácsi (újvidéki) szerb püspök joghatósága alá tartozott,aki mint még ma is a ,,bácsi, szegedi és egri" püspök címét viseli. 1918-tól kezdve az egri egyházközség a budai görögkeleti szerb püspökség, s azon át a szerb patriarcha alá tartozott. Időközönként Beslich pomázi és Nedelkovits Velimér tabáni szerb lelkészek jártak ide misézni Az egri görögkeleti egyházközségben még a 19. században is eleven élet folyt. Vasár- és ünnepnapokon délután 2 órakor megcsendült a templom nagyharangja, negyedóráig harangoztak, ez alatt összegyűltek ott a 7 és 18 év közötti fiú- és leánygyermekek, segédek és tanoncok, hogy a papjuk szerb és görög nyelven vallásoktatásban részesítse őket.  Gondoskodott az egyházközség szegényeiről is. Erre a célra külön „szegény-atyát" választottak, aki a hét minden csütörtökén „egy pléhdobozban" gyűjtést rendezett az egyházközség hívőinek házaiban. Az egyik ilyen „szegény-atya", akit három évenként választottak újra, Stefan Dimitrievic egri kereskedő volt.  A vallásoktatáson kívül hívői világi oktatásáról is gondoskodott az egri görögkeleti egyházközség. 1898 Trifunovits János egri görögkeleti lelkész 1887. január 2-án azt jelenti a városi tanácsnak, hogy az eredeti anyakönyveket a jövőben szerb nyelven vezeti.

A leghíresebb egri szerb Vitkovics Mihály volt, kinek házában jelenleg különböző kiállításokat rendeznek. Vitkovics Mihály Egerben született 1778. augusztus 25-én és  Pesten halt meg, 1829. szeptember 29-én. író, a népies műköltészet kezdeményezőinek egyike.

Szerb származású pap fia. Tanulmányait Egerben és Budán végezte. 1801-ben Pesten telepen dett le. A budai görög keleti szentszéknek, a Marczibányi, majd a Zichy családnak volt jogtanácsosa. 1805-től Pesten ügyvéd, irodájában volt jurátus többek között Deák Ferenc is. Otthonában rendezett és sok neves író által látogatott irodalmi estéi hozzájárultak a pesti irodalmi centrum kialakításához. Hű barátja Kazinczy Ferencnek, Horvát Istvánnal és Szemere Pállal a pesti triász tagja. Kazinczy hatására csatlakozott a nyelvújításhoz, mértéktartásával és nyelvtisztítási törekvéseivel szerzett nagy érdemeket. Meséit és verseinek gyűjteményét 1817-ben jelentette meg. Színműveket is írt. A népdal művelését elsőként kezdte. 1821-től jelentek meg népdalkísérletei; szerb népdalokat is fordított. Kármán József, Fanny hagyományai 1794-ben írt regényét szerb nyelvre fordította. Eger iránti szeretetéről és nosztalgiájáról levelei és versei egyaránt vallanak.

Lehetne sorolni sok egri szerb nevűt, mint Demetrovics, Minárovics, Popovics, Sztankovics, Totovics, Ninics stb. Az utolsó szerb származását valló az Alexovics család volt. Az ötvenes évekig Alexovics Petronella és férje Kameniczki Dezső volt a rác templom és temető gondnoka. Petronella testvére Alexovics Gyula, a Szervita utca 16. számú házban lakott és ott volt a péksége, az ötvenes évek elején hunyt el. Ők még tudtak szerbül is.

Írta: Erdei László 2021. évben                         

                                                                                                                              Felhasznált irodalom: Dr. Bihari József Fejezetek az egri szerbek és görögök történetéből