KATOLIKUS VALLÁS HELYZETE A TÖRÖK HÓDOLTSÁGBAN

 A törökök 1541. augusztus 29-éncsellel bevették Buda várát. A rablások és végtelen pusztítások soraiban jelentős szerepet töltött be a keresztény egyház létesítményeinek rongálása, megsemmisítése, az egyház szolgálatában álló emberek elűzése.A mai Mátyás templom helyén álló Nagyboldogasszony-templomot szeptember 2-ára,  24 óra alatt mohamedán mecsetté alakították át. Falait bemeszelték és szőnyegekkel borították, középkori berendezését pedig elpusztították, Eszki Dzsáminak nevezték el. Egyedül Ulászló király nagy Madonna-szobrát nem mozdították el, csupán elfalazták. Szulejmán szultán itt mondott hálát Allahnak Buda megszerzéséért.

Az elfoglalt területeken bárhol állomásoztak, ott a keresztény templomok zömét dzsámivá, istállóvá, raktárrá alakították át. Hadi tények következtében dőltek romba, így Szent István Boldogasszony-dómja Székesfehérvárott; az esztergomi főtemplomból a Bakócz-kápolna reneszánsz csodája. 1550 körül Dervis pécsi bég egyszersmind jagodinai, szerbiai birtokos. E kettős minőségét kihasználva, Pécs környékéről Jagodinára telepíti magyar rabszolgáit, itt mecsetet építtet velük pécsi templom köveiből. A pécsi Szent Bertalan templomot 1560- körül egyszerűen elbontatta Gázi Kászim pasa és a köveiből dzsámit és minaretet építtetett. Az egri bazilika helyén már a középkortól templom állt, amely a török idők alatt mecsetként funkcionált, később úgy tönkrement, hogy 1820-as években le kellett bontani. Hosszan lehetne sorolni a különböző települések templomainak rombolását, például a veszprémi egyházmegye mintegy 100 középkori kolostora az 1570-es évekre mind egy szálig eltűnt, miközben 600 plébániájából is pusztán néhány tucat maradt meg. Papok, szerzetesek, kiket nem öltek meg, azok elmenekültek szabad területekre. A muszlim vallás mindenek fölött állt, szerves részét képezte az úgynevezett zimma elve, amely szerint ha a gyaurok (keresztények) a fejadó megfizetésével elismerik a muszlim hódítók uralmát, akkor keresztény közösségeik megmaradhatnak vallásukban, településenként csak egy templom használatát engedték meg. Mindenütt tilos volt a harangokat használni. Új templom nem épülhetett, a régiek kijavítását csak hitványabb anyagokból, torony nélkül engedélyezték. Amikor Bocatius János kassai főbíró Bocskai István kíséretében 1605-ben Budán járt, és a helyi protestánsok vezető lelkészét a keresztények állapotáról faggatta, az úgy jellemezte helyzetüket, hogy annak lényege „nyomorúság és szolgaság”.

A törökök az elrabolt magyar gyerekeket, kiket Isztambulba hurcoltak, erőszakkal kényszerítették a mohamedán vallásra. A szabad és rabszolga magyarokat próbálták rábeszélni hitük megváltoztatására. Csak elenyésző számban történtek áttérések mohamedán hitre. Az ilyen esetek többnyire a török rabságba került személyeknél fordultak elő, akik szabadságuk visszanyerése érdekében készek voltak felvenni a mohamedán vallást, de voltak olyanok is, akik különböző szempontok alapján önként lettek muszlimmá. Így például egy fennmaradt török zsoldjegyzék szerint 1558-ban a budai vilajet váraiban 25 magyar renegát újonc szolgált. Az ország lakosságához képest azonban csak elenyésző arányban történtek áttérések, és nem jöttek létre iszlám közösségek. A törökök igyekeztek erősíteni az elfoglalt területek muszlim jellegét, elsősorban a főbb katonai-igazgatási központokban. Ezt szolgálta például a lakosság összetételének megváltoztatása, fontosabb központokban mindenütt a keresztény lakosság visszaszorítására törekedtek. Buda esetében az 1590-es török összeírás tanúsága szerint a keresztény lakosok száma 52 százalékkal volt kevesebb, mint 1546-ban. Hasonló képet mutatott Eger, Pécs, Székesfehérvár és más központok lakosságának változása. A magyar kultúrát az úri udvarok és az egyházak vitték előre. Ezek hiányában a nép magára maradt, 150 éven át hiányát szenvedte a fejlődésnek. Mindent összevéve: ami a török területen a lakosság aránylag kis hányadának életét elviselhetővé tette, az nem a török kormányzat akaratából, annak tudatos rendelkezéseiből származott, hanem egyszerűen általános szociális és demográfiai viszonyokból, melyek kialakításában a török vezetőknek semmi aktív részük nem volt. Ez a százötven esztendő az a korszak, mikor a török hatóságok, földbirtokosok (szpáhik) és az iszlám rendelkezéseiben nem találjuk nyomát sem annak, hogy a magyar lakosság anyagi vagy kulturális szükségleteiről gondoskodtak volna. Nemcsak hogy egyetlen iskolát nem alapítottak, hanem a meglévőket is megsemmisítették, bevonva szultáni vagyonba a földesurak, káptalanok, egyházak birtokait, melyekből a középkori iskolákat fenntartattuk. Saját maguk számára a muszlim mecsetiskolákat (medreszeket) hoztak létre. A török a katolikusok rovására nagyban támogatta a vallási reformáció következtében kialakult református, evangélikus stb. felekezeteket.  

    Az oszmán uralom alatt a különböző felekezetek közül a katolikusok szenvedtek legtöbbet, amelyek olyan jelentős vérveszteséget jelentettek a magyarországi egyház számára, hogy azt később, az 1699. évi karlócai béke után sem tudta már pótolni.

Írta: Erdei László

.