TURAI VÁSÁR  1585.    

A hódoltsági területen élő törökök javarészt nem dolgoztak, hanem a magyaroktól beszedett adókból éltek és gazdagodtak. A várvédő katonák a szultántól azt a zsoldot kapták, mely a városoktól beszedett pénzből származott. A helyőrségi katonák elsősorban szerbek és bosnyákok voltak. Léteztek viszont kézműves törökök is, akik a portékájukat árulták. Az adó nemcsak pénz volt, hanem a jobbágyok munkájából származó növényi termékek (pld. búza, árpa, bab stb.) és állatok. Nagy szükségük volt a muszlimoknak a harácsolt javaiknak a cseréjére és eladására, ezért gyakran szerveztek vásárokat. 1585. augusztus 25-én Turán tartottak országos nagyvásárt. Ez utóbbit a magyar végvári vitézek esetleges támadása miatt 300 fős török csapat védte. Nem számítottak támadásra, a magabiztos egységet maga a szolnoki bég vezetette. A végvárak magyar kapitányai viszont elhatározták, hogy a vásárt megütik. A cselvetés vezetésére Ecsedről, Bárhory istvánt ( Báthory István fejedelem rokona) és az egri Balázsdeák István  vicekapitányt bízták meg. Balázsdeák Egerből 300 lovassal és 200 gyalogossal indult ki, ugyanekkor a kállói, kassai, a tokaji és a szatmári vitézek is csatlakoztak hozzájuk. A túlerőben lévő mieink három irányból támadták meg a törököket és hősies küzdelemmel elfoglalták a várost. A heves és véres, de rövid harcban mintegy 80 török elesett, míg a támadók vesztesége mindössze 7 halott volt. Az oszmán fegyveresek leverése után kirabolták a vásárt. A riadalomtól és az összecsapástól megrémült keresztények a templomba menekültek. Őket nem bántották, de megsarcolták és 4000 tallért fizettek a végváriaknak. A zsidó és a muszlim kereskedőket azonban teljesen kifosztották. A legenda szerint a felfordulásban számos kereskedő sebtében a Galga vizébe hányta arany- és ezüst értékeit. A mieink nagy zsákmányra tettek szert, melyeket 150 kocsira raktak fel, ezen kívül 137 törököt ejtettek foglyul, valamint 20 gazdag kereskedőt, akikért váltságdíjat reméltek. A végváriak amilyen gyorsan érkeztek, olyan gyorsan távozniuk is kellett, ha nem akarták, hogy a környező palánkok és várak törökjei a vészre összegyűljenek és útjukat állják. Megrakodva indultak Egerbe, ahol megejtették az ilyenkor szokásos kótyavetyét (zsákmány elosztást). A pénzből először az elesettek és sebesültek részét fizették ki, továbbá félretettek pénzösszeget a rabjaik váltságdíjának kiváltására.  A maradék zsákmányból mindenki egyformán részt kapott. A kótyavetyékből gyakran küldtek a budai Csonka toronyban sínylődő magyar raboknak, hogy ne éhezzenek.                                                                                                                          Frenk Juszuf budai pasa (törökök által keresztény kisgyerekként elrabolt és erőszakkal muszlimmá tett, majd katonai karriert befutott ember) rögtön írta a panaszkodó levelét II. Rudolf magyar királynak, amiért a végvári vitézek feldúlták a vásárt és török foglyokat ejtettek. A mieink viszont örültek a sikernek, hiszen visszaszerezték azt, amit a törökök a magyaroktól elvettek. Kipótolták a javakkal a sokszor ki nem fizetett zsoldjukat.

Irodalom:                                        

   https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Budai_pas%C3%A1k_list%C3%A1ja   http://ottomanhungary.blogspot.com/2012/07/sixteenth-century-pashas-of-buda.html http://szigethvar.hu/var/content/1585-turai-v%C3%A1s%C3%A1r%C3%BCt%C3%A9s                                                                                                                         Takáts Sándor:  Bajvívó magyarok